Az Oltalom Karitatív Egyesület és Baritz Laura az Európai Polgár díj magyar díjazottjai
Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér, valamint az Oltalom Karitatív Egyesület kapták idén az Európai Parlament (EP) Európai Polgár díját Magyarországon – jelentették be hétfőn.
Baritz Laurát Hölvényi György terjesztette fel a díjra
Baritz Laura nővér a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) posztgraduális esti gazdasági képzés egyik alapítója és szakfelelőse a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Emberközpontú gazdaságot tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen tárgyfelelősként és szervezőként. Alapítója a KETEG Oikonomia Intézet Alapítványnak. A szerzetesnővér széles közönséghez juttatja el az etikus gazdaság és a fenntartható fejlődés témáját. Sokrétű és szerteágazó tudományos munkája mellett saját műsort vezet a Mária Rádióban.
Baritz Laura nővért Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője terjesztette fel a díjra. Az Oltalom Karitatív Egyesületet a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok és egyének, köztük a hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok, katasztrófa által sújtottak, szegény, beteg és magányos emberek támogatására hozták létre 1989-ben. Az Iványi Gábor által vezetett egyesület célja a rászoruló, a társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni és lelki támogatása, valamint a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése.
Az Oltalom Egyesületet Molnár Csaba terjesztette fel
Az Oltalom Karitatív Egyesületet Molnár Csaba, a demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője terjesztette fel. Az Európai Parlament 2008-ban alapított Európai Polgár díját olyan, kivételes teljesítményt nyújtó emberek, illetve szervezetek kaphatják, akik hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.
A díjra EP-képviselők jelölhetnek magánszemélyeket és szervezeteket. A jelöléseket ugyancsak képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az EP elnöke vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról. (MTI)