Kolumbiai szélerőművek: ígéret és kihívás az őslakos közösség számára

José Luis Iguarán, egy Wayuu indián közösség tagja, nap mint nap úgy lép ki otthonából La Guajirában, Kolumbia északi részén, hogy szembesül a tíz hatalmas szélturbina sorával, amelyek a kaktuszokkal borított tájon át nyúlnak el a Karib-tenger felé. A Wayuu nép évszázadok óta él ezen a száraz félszigeten, ahol kecskéket tenyésztenek, terményeket gondoznak, sót bányásznak és halásznak. La Guajira a világ egyik legerősebb széllal bíró területe, és mostanra Kolumbia megújuló energiaforrásokra való áttérésének középpontjává vált. Azonban ez a zöld ambíció nemcsak támogatást, hanem erős ellenállást és elmélkedést is kiváltott a helyiek körében, akiknek területe mélyen összefonódik a kultúrájukkal, hagyományaikkal és a természettel való szoros kapcsolatukkal. „Reggel felébredsz, és hirtelen már nem látod a fákat. Helyettük a turbinák láthatók és hallhatóak,” mondja Iguarán. Közössége most megosztja földjét a Guajira 1-gyel, amely Kolumbia két működő szélerőművének egyike. Tizenöt újabb szélerőmű építése van folyamatban La Guajirában, és további tervek is léteznek.

„Éjszaka a turbinák zaja megzavarja az álmainkat. Számunkra az álmok szentek,” teszi hozzá. A Wayuu nép, amely körülbelül 380,000 fős Kolumbiában és Venezuelában is él, sajátos hagyományokkal és hiedelmekkel rendelkezik. Az álmok a szellemi világ hídját képezik, ahol üzeneteket kapnak őseiktől, amelyeket a családon belül értelmeznek. A kulturális zűrzavarak ellenére Iguarán elmondja, hogy közössége profitált a Guajira 1-ből. Az azt üzemeltető kolumbiai Isagen cég tiszta ivóvízhez, jobb utakhoz és masszív téglaházakhoz juttatta őket, amelyek helyettesítették a korábbi sár- és kaktuszépítésű otthonokat. Az Isagen, amely a kanadai Brookfield tulajdonában van, évente díjat is fizet három helyi közösségnek a szélerőmű működéséért, éves árambevételének egy százalékát és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért járó szén-dioxid-kreditek 20%-át is. Ezeket a krediteket olyan cégek vásárolják, amelyek kompenzálni kívánják a szén-dioxid-kibocsátásukat. Iguarán hiszi, hogy az ilyen energiaprojektek elengedhetetlen fejlődést hozhatnak Kolumbia második legszegényebb régiójába.

Azonban nem mindenki osztja ezt az optimizmust. „A szélerőművek tiszta energiát termelnek, de megosztottságot teremtenek a Wayuu közösségekben,” magyarázza Aaron Laguna, egy Wayuu halász, aki a Cabo de la Vela part menti faluban él. Az ő közössége jelenleg konzultációs folyamatban van egy közeli szélerőmű építése kapcsán. Laguna tanúja volt mások panaszainak, akik a projektek kapcsán a transzparencia hiányáról, a rossz kompenzációról, a kulturális normák tiszteletben tartásának elmulasztásáról és a korrupcióról beszéltek. „Rossz tárgyalások zajlanak, és a helyben átadott erőforrásokat nem kezelik jól,” teszi hozzá. Ezek az aggodalmak nézeteltérésekhez vezettek az energiavállalatokkal, sőt, konfliktusokhoz is a Wayuu közösségeken belül. Vannak, akik ellenzik a projekteket, míg mások úgy érzik, hogy ki vannak zárva azokból a tárgyalásokból, amelyek nekik előnyöket hozhatnának.

„Az a gondolat, hogy ha zöld, akkor automatikusan jó, még mindig él,” mondja Joanna Barney, a kolumbiai Indepaz kutatóintézet környezetvédelmi, energia- és közösségi igazgatója. Az intézet széleskörű kutatásokat végzett az energiaátmenetről és a Wayuu-ra gyakorolt hatásairól. „Kolumbiában… nincs szilárd jogi keret a környezeti hatások megfelelő felmérésére – a társadalmi hatások pedig mérhetetlenek.” 2024 decemberében a spanyol EDP Renováveis leállította két szélerőmű tervét La Guajirában, mondván, hogy a projektek már nem gazdaságosak. Az egyik ok az volt, hogy a helyi indián közösségek, akik azt állították, hogy érintettek lesznek, a korábbi 56-ról 113-ra emelkedtek. Az EDP döntése követte az olasz Enel multinacionális cég távozását egy másik tervezett szélerőműből, amelyet a folyamatos tiltakozások miatt hagytak el, amelyek a 2021 és 2023 közötti munkanapok több mint felét megakadályozták.

A Guajira 1-et is megviselték az útlezárások, amelyek a La Guajirában népszerű tiltakozási formák, amikor a helyiek úgy érzik, hogy nem hallgatják meg őket. Az Indepaz kutatóintézet olyan eseteket is dokumentált, amelyek az energiavállalatok alkalmazottai ellen irányultak, beleértve a fegyveres rablásokat és emberrablásokat. Néhány területen a helyi közösségek között is erőszakra és elmozdulásra került sor, akik nem értenek egyet a szomszédos szélerőművekkel. „Mi ezt ‘szélháborúnak’ nevezzük,” mondja Barney. Wieldler Guerra, kolumbiai antropológus szerint világosan látszik a szakadék a Wayuu és a szélerőművek között. „Két világ beszél egymással, de nem sikerült megérteniük egymást,” mondja. Ez a szakadék kiterjed magára a szél fogalmára is – amely központi elem ezekben a projektekben. „A Wayuu számára a szelek emberek. Nem a szél, hanem a szelek. A Wayuu kultúrában nyolc különböző szél létezik, mitológiai és őszi lények, amelyek sajátos temperamentummal bírnak, és amelyek alakítják a környezetet, ezért tiszteletben kell tartani őket.” Ezzel szemben a cégek és a kolumbiai kormány a szelet úgy tekinti, mint egy erőforrást, amelyet az környezeti fejlődés, a profit és az ország energiaigényeinek kielégítése érdekében kell kihasználni.

Bár Kolumbia viszonylag tiszta belföldi villamosenergia-mátrixszal rendelkezik, amelynek közel kétharmada hidroelektromos erőművekből származik, az ország továbbra is sebezhető az alacsony víztározó szintek miatt, ami áramhiány kockázatát jelenti. A szélerőművek jelenleg csupán 0,1%-át teszik ki az energia mixének. Az energiavállalatok számára, amelyek a régióba fektetnek be, a helyi emberekkel való konfliktusok kockázata aggasztó kilátásokat jelent. Az AES Colombia nevű cég az ország legnagyobb szélerőmű-klaszterét fejleszti La Guajirában, hat szélerőművel. A cég hangsúlyozza, hogy nyitott párbeszédet tart fenn a közösségekkel, tisztességes kompenzációt kínál, és biztosítja az olyan előnyöket, mint a tiszta ivóvíz és a szén

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/ckg2ekjjgldo